2014. november 5., szerda

Orbán Viktor megvilágosodik és szentté válik


2044. November 20., Budapest
Épp ma 20 éve! A Drága Viktor! Az a Szent Ember! Még most is könnyeket fakaszt, ha arra a reggelre gondolok. Előtte néhány nappal voltam tüntetni, mivel akkor még nem értettem, hogy Viktor a Fény küldötte, szitokszavakat üvöltöttem, és teljes szívemből azt kívántam, hogy bár takarodna el a francba. Gyűléseket, tüntetéseket tartottunk, az "orbántakarodj" gyakrabban hangzott el, mint, hogy "és". Nekem akkoriban nem volt otthon TV-m és mivel nem sokkal azelőtt vesztettem el állásomat, Internet sem, mivel a céges mobilt vissza kellett adnom és új előfizetésre nem futotta. Én viszont minden reggel jártam futni, hogy nehogy teljesen eltunyuljak a munkanélküliségben. 20-án reggel is elindultam a sziget felé. 9 óra lehetett, talán fél 10. Nem szerettem korán kelni sosem. Ahogy kocogtam lefelé a Margit körút elején, megcsapott valami egészen különös érzet. Mintha hirtelen síri csend vett volna körül. Megállt az élet csak én kocogtam. Épp a Mokka elé értem, amikor hihetetlen dudaszólamok és üdvrivallgások törték meg a különös csendet. Megálltam riadtan, elképzelésem sem volt arról, hogy mi történhetett. Cikáztak a feltevések a fejemben. "Legalizálták a füvet?" "Átvette a hatalmat Juhász Péter?" "Hadat üzentünk Észak-Koreának?" Ám ekkor a Mokkából kihallatszó tv adás mágnesként vonzott, több járókelővel együtt. Rémülettel fűszerezett kiváncsisággal álltunk a tömött bárban és mozdulatlanul meredtünk a képernyőre. Minden szóra pontosan emlékszem. Bálint Antónia volt a bemondónő. Ő maga is hitetlenkedve közölte a hírt:






Kedves nézőink! Adásunkat megszakítjuk. Orbán Viktor Miniszterelnök jelentkezik a felcsúti stadionból. A Miniszterelnök az elmúlt éjszaka során, vezetés közben egy azonosítatlan repülő tárgyat látott elhaladni a gépjárműve felett. Különös, türkiz fények vették körül, amelyek azóta is körülötte lengenek, lassan oszladoznak. A Miniszterelnök még az éjszaka folyamán megírta beszédét, amelyet most, élő, egyenes adásban közvetítünk Önöknek. Kapcsoljuk Felcsútot.



2014. November 20., Felcsút
Aztán kapcsolták Drága Viktorunkat, akiből áradt a tisztaság és csodás kis türkiz lények cikáztak a feje felett. Amit akkor mondott, azt betűről, betűre megjegyeztem:


Tisztelt Polgártársak! Én, Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke, ma hajnal óta a Galaktikus Tanács Békenagykövete megkövetem a Magyar Népet minden diktatorikus, demokratikus hazánk értékrendjével szemben álló intézkedésemért. A következőkért kiemelten:
- Bocsánatot kérek a stadionok építése miatt.
- Bocsánatot kérek a közegészségügy tönkretétele miatt
- Bocsánatot kérek az alaptörvény miatt
- Bocsánatot kérek az Internetadóért
- Bocsánatot kérek az orosz atomerőmű miatt
- Bocsánatot kérek az intézkedéseimet követő tömeges kivándorlás miatt
- Bocsánatot kérek a Tűcsere Program megszüntetése miatt
- Bocsánatot kérek az általános iskolai tankönyvek minőségéért
- Bocsánatot kérek az ország elkótyavetyéléséért.

Ekkor teljesen magábaroskadt néhány pillanatra, majd meghatottan folytatta.


Tisztelt Polgártársak! Én, Orbán Viktor, Magyarország Miniszterelnöke, ma hajnal óta a Galaktikus Tanács Békenagykövete megkövetem a Magyar Köztársaság minden állampolgárát. Név szerint:
Aba Aba, 65 esztendős miskolci lakost. Bocsánatot kérek!
Aba Abáné, 60 esztendős miskolci lakost. Bocsánatot kérek!
Abai Béla 28 esztendős komáromi lakost. Bocsánatot kérek!
....

És csak olvasta és olvasta és olvasta a neveket. Lassan, kómotosan, néha meg-megállva és mélyen a kamerába nézve.  Én dermedten álltam a Mokkában. Mindenki csendben, hitetlenkedve figyelte ezt a csodáaltos jelenséget. Leültem egy asztalhoz, mert a meghatottságtól teljesen elgyengültem. Rendeltem egy pálinkát aztán egy újabbat és a képernyőre tapadva fürödtem Viktor megvilágosodott kisugárzásában, amely még így is döbbenetes volt. A Mokka lassan kiűrült, de én maradtam, mivel nincs otthon TV-m. 
Már több, mint 4 órája sorolta a Miniszterelnök a neveket, de még mindig csak az Acsai családnál tartott, amikor a pultos megelégelte és átkapcsolta a TV-t. Ekkor szembesültünk azzal, hogy minden csatornán ez az adás megy. Még a CNN-en is csodálhatjuk Viktorunk csodás, türkiz fényét.





2044. November 20., Budapest

És így folyt ez nap, mint nap. Viktor minden reggel 9 órától délután 1-ig sorolta a magyar állampolgárokat, mindenkitől külön bocsánatot kérve. Én pedig futás után minden nap bementem a Mokkába, hogy legalább egy kicsit láthassam ezt a csodát. A szomszédos asztalnál ülő nyugdíjas matematikus kiszámolta, hogy pontosan 2 hónap múlva kerül sorra. Később, ahogy teltek a hónapok "Viktor bocsánatot kér tőlem"  események szerveződtek különféle kocsmákban. Aztán, ahogy minden érdekesség, ez is eltűnt az emberek fókuszából. Közben új kormány alakult, az Orbán éra minden épületét, intézményét és intézkedését átépítették, feloszlatták, felülírták. Kegyeletből a felcsúti stadiont nem bontották le teljesen. Viktor közben csendes gazdálkodói életet kezdett Felcsúton, vagyonát felosztotta a legszegényebbek közt, akikkel ezt a bocsánatkérésével együtt közölte. Szent Viktor a 20 év alatt kétszer kapott szájzárat, háromszor műtötték az állkapcsát, és egy évig tartott kikezelni a hangszálgyulladását, ha jól emlékszem 2025-ben. Abban az évben kizárólag siket és nagyothalló állampolgárok neveit sorolta. Megtanulta emiatt a jelnyelvet, bár bizonyos neveknél gondba került, akkor betelefonálós játékká vált a műsor, ahol a betelefonálónak ki kellett találni Viktor mutogatása alapján a nevet, ami ekkor megjelent a képernyőn, így az érintett siket polgártárs is elolvashatta a saját nevét. Egy ideig még közvetítették néha a kereskedelmi TV-k, heti 1x, általában hétfőn, a neten még talán pár éve is működött egy külön csatorna, de aztán már senkisem fizette a domaint. Manapság már csupán az egyébként teljesen becsődölt Hír TV-n adják, igaz ott más nem is történik. 20 év! Kerek évforduló. Itt az ideje, hogy új áldozatot tegyek az oltárra, ahogy minden évben, November 20-án.
Íme az oltárom.





2614. November 20.
Alpok-menti Szövetség, Dunamenti Újváros

A harmadik világháborút 2350-ben, amely igazán gyors lefolyású volt, disztópikus állapotok követték. A háború 15 napja alatt szinte minden nagyobb épület megsemmisült. A lakosság több, mint 90% áldozatul esett, akik túlélték szinte egytől-egyig Technológia hívők voltak. Mérnökök, tudósok, állami alkalmazottak, akiknek módja volt olyan helyre menekülni, ahol túlélhették a világégést. A túlélők nagyon gyorsan újraépítették a háború előtti létezésük alapjaiul szolgáló internet-jellegű hálózatokat, ám sajnos a régi adatok megsemmisültek. Minden használható adathordozót csodálatos leletként kezeltek. Az évek múlásával az elégett civilizáció kultúrája feledésbe merült, vagy a fragmentumai beolvadtak a teljesen új, szinkretikus alapokon működő létezés minőségeibe. Épp egy új Marihuána telepet létesítettünk a Dunamenti Újvárosban, 2588-ban, ahol a thermál források és a 2100-as évek végén lezajlott drámai klímaváltozás ideális körülményeket biztosított. Miközben óvatosan ültettem a friss palántákat, egy különös, régiségnek tűnő tárgyra lettem figyelmes. A tárgy egy adathordozó volt! A működő, használható adatokat tartalmazó antik eszközök értékét ekkor csak a minőségi DNS és a méz ára múlta felül. Reszketve csúsztattam a hónaljamba a tárgyat, hogy a műszakot követő sterilizálásnál ne essen baja. Hazaérve annyira izgatottá váltam, hogy nem is mertem egyből ellenőrizni. Egész éjjel csak bámultam és reméltem, hogy működni fog. A remélés ebben az időben a vallásunk egyetlen egyedül végezhető eleme volt. Közös vallási tevékenységünk a maradék néhány nagyobb erdőben zajlott, ahol bólogatva sétáltunk. Nem voltak szent épületek, templomok, csak néhány barlang-szentély maradt meg romos állapotban a Távol-Keleten, de a benne található hatalmas méretű szobrokat nem tudtuk integrálni működésünkbe. Nem voltak imák, elégtek, megsemmisültek és senki sem vállalta magára, hogy újakat írjon. Még a központi, legújabb fejlesztésű Mesterséges Intelligenciák sem. Amikor elvittem a közeli alközpontba, mindenre gyanakodtam, de arra nem, hogy éppen én leszek, aki megtalálja a régi vallás egy dokumentumát. A 2050-re datált eszközön ugyanis összességében közel 10 évnyi videodokumentáció találtunk. Egy különös fényeket sugárzó vallási főméltóság beszél, mutogat rajta, egyértelműen valamiféle misét cerebrál. Néha felismerhetőek bizonyos nevek, de a 2200-as évek után már olyan mértékűvé vált a globalizmus nyelvekre és tradíciókra gyakorolt hatása, hogy a legtöbb kifejezést nem tudjuk értelmezni. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy a rendszeresen elhanzó "bocsánat" szó a vallás központi eleme. Mivel a közelmúltban masszív igényt tapasztaltunk egy vallási struktúra bevezetésére, ezért ez a lelet nem csupán azt jelentette számomra, hogy a Marihuána telepen nem munkás, hanem tulajdonos leszek és az életem hátralévő részében a gazdagoknak kijáró luxusban élhetek, hanem világhírűvé is váltam, ünnepelt celebbé, aki meghozta az új vallást. Mivel néhány videoanyag képaláírásában sikerült megfejtenünk az Orbán Viktor nevet, ezért az erre épülő új vallást Orbánus-nak neveztük. Első templomunk a következő hetekben épül fel, a videón látható épület alapján, amely nyilván e régi vallás legfőbb temploma lehetett. Központi oltárán egy papírokból felolvasó, Orbán Viktor vonásait emuláló szobrot helyezünk el. Íme a mi első templomunk látványterve:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése